A parlamenti ülések és a nyilvánosság
Cenzúra vagy szabályozás?
Az Alkotmány 61. paragrafusa kimondja: „(1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze. (2) A Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát.” Úgy tűnik azonban, a Parlamentben történtekről a nyilvánosság csak korlátozott mértékben értesülhet: független televíziókamerák nem forgathatnak az ülésteremben. A Sajtószabadság Központ elemzése.
Állóháború a honatyák és a televíziók között
A frontok régóta nem mozdulnak, pedig „csak” a sajtószabadság értelmezéséről van szó. A televíziók képviselői nehezményezik, hogy nem készíthetnek felvételeket az ülésteremben. Ehelyett a parlament által működtetett zárt láncú kamerák „cenzúrázott” képeit kell megvásárolniuk. A képszerkesztési elvek – egyebek mellett az egész alakos képek hiánya, az arcra fókuszáló képkivágások és az ülőhelyek közötti pásztázó felvételek tiltása – miatt így elsikkad a lényeg. Ráadásul a képviselők számtalan trükköt vetnek be – például az ürességtől kongó ülésteremben gyorsan a felszólaló kollégájuk köré gyűlnek –, hogy a gondosan kiválogatott kockákból ne derüljön ki, mi és hogyan történik valójában az ülésteremben. A honatyák és a honanyák – bár a rádió- és televíziótörvényben foglalt kötelezettségüknek nem tettek eleget és nem alkottak pártatlanságot biztosító közvetítési rendet – úgy vélik, szó sincs cenzúráról.
A helyzet szerintük megfelel az európai normáknak. Sőt jóval engedékenyebb annál. A híradós – mondják – úgyis csak a szenzációra, a bulvártémára és a nem érdemi információra vadászik, ezek viszont nem méltók az ország törvényhozó testületének bemutatására. A pártok között e tekintetben teljes az egyetértés. A rádió- és televíziótörvényben 1996-ban előírt, a Házszabály mellékletét képező közvetítési rendet pedig előbb-utóbb majd megalkotják. A televíziók össztűzzel támadnak: „mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenes állapot”, illetve a sajtószabadság korlátozása miatt 2005 júliusában az Alkotmánybírósághoz fordultak. /Részlet a tanulmányból/
Lampé Ágnes: A parlamenti ülések és a nyilvánosság c. tanulmánya a Médiakutató 2006. őszi számának Politikai rovatában jelent meg. A teljes írás itt olvasható!
Machiavelli: A fejedelem
"Machiavelli neve és legismertebb művének szelleme az évszázadok alatt egyszerre tapadt össze a hatalmi önkény gonoszságával és a reneszánsz ember középkori nyűgöktől megszabadult gondolkodásmódjával. 1513-ban írott történetfilozófiai, politikaelméleti munkája az uralkodás művészetének kátéja. Számba veszi az egyeduralom megszerzésének módozatait és gyakorlásának eszközeit, formáit a hadsereg szerepét az államéletben, az uralkodó mindenkori teendőit és történelmi példákra hivatkozva tanácsokat ad a hatalom iskolájának eredményes elvégzésére. Az ideális fejedelem kirajzolódó alakját Cesare Borgiáról, a hidegvérűen taktikázó és semmitől vissza nem rettenő politikusról mintázta.
A híres-hírhedt könyv alapkérdése a politika és erkölcs viszonyára vezethető vissza. Machiavelli ismerte föl, hogy a kettő közül a politikai cselekvésnek van önállósága, sőt koronként meghatározó szerepe. A saját törvényei szerint működő politika sűrűn összeütközésbe kerül az etika nézeteivel. Machiavelli tehát olyan tanácsot ad a fejedelmeknek, hogy kizárólag az állam érdekeihez kell igazítaniuk cselekvéseiket. Tetteiknek etikai minősítése pedig attól függ: üdvösek-e a köz javára, az állam fölvirágzására és a nép jólétére."
Niccolo Machiavelli: A fejedelem, Budapest, Magyar Helikon, 1964.
Tartalom
Niccolo Machiavelli Lorenzo de Medicihez
I. Hányféle az egyeduralom, és hogyan lehet megszerezni
II. Az örökletes egyeduralkodásról
III. A vegyes egyeduralkodásról
IV. Miért nem lázadt fel Darius birodalma, amelyet Sándor elfoglalt, örökösei ellen, Sándor halála után
V. Hogyan kell kormányozni azokat a városokat vagy országokat, amelyek maguk szabta törvények szerint éltek, mielőtt elfoglalták volna őket
VI. Az újkeletű egyeduralmakról, amelyeket fegyver és vitézség árán lehet megszerezni
VII. A mások fegyverével és szerencséjével szerzett új uralomról
VIII. Azokról, akik gyalázat árán jutnak uralomra
IX. A polgári egyeduralomról
X. Hogyan kell megítélni bármely állam katonai erejét
XI. Az egyházi uralom alatt lévő államokról
XII. Hányféle hadsereg van; valamint a zsoldoskatonákról
XIII. A segéd- és vegyes csapatokról; a saját katonaságról
XIV. A fejedelem tennivalói a rendezett hadsereg dolgában
XV. Tettekről, amelyekért az embert, különösképp pedig a fejedelmet dicsérik, vagy kárhoztatják
XVI. A bőkezűségről és fösvénységről
XVII. A könyörületességről és kegyetlenségről; inkább szeressék-e a fejedelmet, mint féljék; vagy ellenkezőleg, inkább féljék, mint szeressék
XVIII. Hogyan tartsa meg a fejedelem az adott szót
XIX. Hogyan kerülje el a megvetést és gyűlöletet
XX. Hasznosak-e az erődítmények és hasonló dolgok, melyeket a fejedelmek manapság építenek
XXI. Miképp cselekedjék az uralkodó, hogy becsüljék
XXII. A tanácsadókról, akiket a fejedelem maga mellett tart
XXIII. Hogyan kell elkerülni a hízelgőket
XXIV. Miért veszítették el Itália uralkodói államaikat
XXV. Mit ér a szerencse az emberi dolgokban, s hogyan lehet vele szembeszállni
XXVI. Buzdítás Itália elfoglalásra, és a barbárok keze közül való kiszabadítására
Politológusok, politológus hallgatók számára kötelező olvasmány!
A könyv legálisan letölthető az internetről: HTML |
Anarchizmus
"Az anarchia uralomnélküliséget jelent, következésképp van az anarchizmusban egy olyan állapot megteremtésére irányuló törekvés, amelyben megszűnik az embernek ember általi alávetése, és ezért állam, kormányzat, törvény vagy egyéb kényszereszköz feleslegessé válik, és mindenki igazi szabadságot élvez."
Bozóki András - Sükösd Miklós (szerk.): Anarchizmus (szöveggyűjtemény), Budapest, Századvég, 1991.
Tartalom:
I. Az anarchista társadalomelmélet klasszikusai
William Godwin: Vizsgálódás a politikai igazságosság körében
Pierre Joseph Proudhon: Mi a tulajdon?
Pierre Joseph Proudhon: A föderáció alapelvéről
Max Stirner: Az egyetlen és tulajdona
Mihail Bakunyin: Isten és az állam
Mihail Bakunyin: Forradalmi katekizmus
Pjotr Kropotkin: A kölcsönös segítség mint természettörvény
Pjotr Kropotkin: A lázadás szelleme
II. Individualista anarchizmus
Josiah Warren: Az új társadalom elemei
Lysander Spooner: A kormány nem nyugszik közmegegyezésen
Benjamin R. Tucker: Államszocializmus és anarchizmus
III. Kollektivista anarchizmus
Johann Most: A kommunista anarchizmus
Elisée Reclus: Evolúció és revolúció
Errico Malatesta: Anarchia
Emma Goldman: Az egyén helye a társadalomban
Emma Goldman: Kisebbség vagy többség?
Rudolf Rocker: Az anarchizmus ideológiája
Gustav Landauer: Az "anarchia" szó történetéhez
Gustav Landauer: A rögeszméről és az államról
Lev Tolsztoj: Az újkor vége
Martin Buber: Ösvények utópiában
IV. Anarchizmus és szervezet
James Guillaume: Gondolatok a társadalmi szervezetről
Errico Malatesta: Az anarchista fokozatosságelv
Jean Grave: Szervezet, kezdeményezés, kohézió
Alexander Berkman: Az anarchizmus ábécéje
V. Anarchizmus és forradalom
Mihail Bakunyin: A párizsi kommün és az állam eszméje
Pjotr Kropotkin: Forradalmi kormányok
Paul Avrich: Ferrer vértanúsága
Alexander Berkman: Az orosz forradalom és a kommunista párt
Emma Goldman: Élem az életem
Nyesztor Mahno: Az anarchista forradalom
Ante Ciliga: A kronstadti lázadás
Daniel Guérin: A spanyol forradalom és az anarchia
Utószó
Bozóki A. - Sükösd M.: Az anarchizmus társadalomfilozófiája és mai öröksége
A könyv legálisan letölthető az internetről: HTML |
Kampánykultúra?
Böhm Antal - Kampánykultúra? Kampány a "következmények nélküli országban", MTA Politikai Tudományok Intézete, 2006.
"...Mint ahogy az első jelekből következtetni lehetett, a 2002. évi parlamenti választás lezárulásával nem fejeződött be a kampány, ellenkezőleg, még nagyobb indulattal feszült egymásnak az ellenzék és a kormánykoalíció1. Az ország politikai értelemben is kettészakadt, a szociálliberális és konzervatív blokk küzdelmét a két kispárt képtelen volt érdemben befolyásolni.
A Fidesz a jobboldal gyűjtőpártjaként nem tudta, nem akarta elismerni választási vereségét, a "választás második fordulóját mi nyertük meg" hangoztatták, Pokorni pedig a „"egfényesebb vereségként" aposztrofálta a történteket. A kormánykoalíció nyilvánvalóan csalt a választásokon, az igazi győztes tulajdonképpen mi vagyunk, ezért kell újra és újra számolni a szavazólapokat, a gépi feldolgozás helyett természetesen csakis a kézi újraszá-molás lehet elfogadható és így tovább egészen a szavazólapok megsemmisítéséig. Az újra számlálási hisztériát a kormányfő D 209-es ügynökmúltja körüli vita követte, amely a koa-líciót s azon belül az SZDSZ-t is megosztotta. Végülis nem sikerült Medgyessy-t megbuk-tatni s a koalíciós együttműködés helyreállt.
Ebben a választást közvetlenül követő időszakban az MSZP a konfrontáció helyett az "árkok betemetését" szorgalmazta. Medgyessy Péter konszenzust kereső személyiség, nem hajlandó felvenni az ellenzék elébe dobott kesztyűjét, következésképpen állandó támadások kereszttüzében áll. Helyzetét nehezítette az MSZP belső ellenzéke, valamint a koalíciós partner jó néhány megnyilvánulása. Ugyanakkor a koalíció sikeresen zárta az önkormányzati választásokat is, s a kormány 100 napos programja – benne a közalkalmazotti nagyarányú béremeléssel – átmenetileg növelte a kormány iránti szimpátiát. A kormányfő elleni támadások azonban nem szűntek meg, 2004-ben rohamosan csökkent az MSZP-SZDSZ (és természetesen a kormány) népszerűsége, amely végülis a kormányfő lemondásához vezetett. Medgyessy puccsszerű eltávolítása után egy kevésbé ismert, igen gyors politikai karriert befutó fiatal politikus, Gyurcsány Ferenc került a miniszterelnöki székbe..."
A tanulmány legálisan letölthető a netről: PDF |
Archív fotótár
A hálón való szörfölés közepette rábukkantam egy igencsak érdekes honlapra. Vagy inkább fotóalbumra. Mert hogy szöveg az nem sok található a site-on, de fénykép annál inkább. Számszerűen 8045. Több mint nyolcezer fekete-fehér fotó a magyar történelemből, az első világháborútól napjainkig. A címek ábécé szerint rendezve, megkönnyítve a köztük való keresgélést.
Néhány cím ízelítőül:
- Katonai dísszemle 1953. április 4-én (1953);
- Lelőtt angol repülőgép (1918);
- Magyar címeres tank a Honvédelmi Minisztérium előtt (1956);
- Stolte István tanú kihallgatása a Rajk peben (1949);
- Szabad Nép felolvasás az ifjúsági kőműves átképző brigádban (1951);
- Szálasi Ferenc pere (1940).
Kattints ide az archív fotótár megtekintéséhez!
A politikai közösség
Balázs Zoltán (szerk.) - A politikai közösség (Szerzők: Gábor Luca, Gyurgyák János, Körösényi András): A politikai filozófia megléte önmagában persze még nem biztosíték arra, hogy a politika feltételei is teljesülnek, de ha nem is teljesülnek, a reflexió önmagában is fontos lépés a politika megteremtése felé. Ennek azonban nem kell közvetlen célnak lennie, még ha a politikai filozófia klasszikus szövegei, egyáltalán nem véletlenül, valamilyen politikai közösség megteremtésére tettek is kísérletet: elég, ha Platónra, Machiavellire, Locke-ra, Hobbesra vagy Rousseau-ra gondolunk. Mégis elegendő, ha a reflexió során a már meglévő politikai közösség természetén, erkölcsein, értékein, fönnmaradásának feltételein, történetén, teljesítményein, sikerein és kudarcain töprengünk. Ilyen reflexióra vállalkozik ez a könyv is. /Forrás: HIK/
A diszkurzív politikatudomány alapjai
Szabó Márton - A diszkurzív politikatudomány alapjai: Ha arra vagyunk kíváncsiak, mi a politika, akkor nemigen mondhatjuk, hogy valósága függetleníthető az értelemadástól és az értelemfejtéstől, a nyilvános megnyilatkozás sokféle formájától. Minden politikai jelenség úgy keletkezik és hal el, hogy a politizáló ember valamilyen értelmet hoz létre és ejt el, valaminek valamilyen jelentést és jelentőséget tulajdonít: beszélve cselekszik és cselekedve beszél, természetesen bizonyos szabályokat követve. A politika azonban nem csak beszéd, mármint empirikusan tekintve, de létrejötte és fennállása nem függetleníthető tőle. És aki erre nincs tekintettel, saját beszédét és értelmezését tekinti az egyetlen autentikus politikai valóságnak. Könyvem közelítés ehhez a beszédközpontú politikai valósághoz. Kutatásaim az elmúlt években arra irányultak, hogy a szükséges recepciók révén néhány elméleti alapvetés kidolgozásával és empirikus elemzésekkel körvonalazzam egy lehetséges duszkurzív politikatudomány szemléletét. /Forrás: L'Harmattan Kiadó/
Központi Statisztikai Hivatal
A Központi Statisztikai Hivatal nagy múltú, a kormány közvetlen felügyelete alá tartozó, szakmailag önálló, országos hatáskörű szerv. Jelenleg a központban 800 fő, a regionális igazgatóságokon összesen 900 fő dolgozik.
Feladata az adatfelvételek megtervezése, adatok felvétele, feldolgozása, tárolása, elemzése és közzététele, az egyedi adatok védelme. A hivatal adatokat szolgáltat az országgyűlés és a közigazgatás szervei, a társadalmi szervezetek, az érdekképviseletek, a helyi önkormányzatok, a köztestületek, a tudományos élet, a gazdasági szervezetek, a lakosság és a hírközlő szervek, valamint a nemzetközi szervezetek, a külföldi felhasználók részére.
Az ország társadalmi és gazdasági helyzetére, népességének alakulására vonatkozó hivatalos adatokat a KSH teszi közzé. /Forrás: KSH Portál/
Nagy pártok története
Ha könyvesboltban járok, biztos csak véletlenül akad a kezembe olyan könyv, ami a jelenlegi parlamenti pártok történetéről, múltjáról szól. Ráadásul az e témában megjelent publikációk, írások, forgatható kötetek száma nincs egyensúlyban egyik és másik oldalon álló politikai erők esetében. Az internet természetesen erre is megoldást kínál szemfüles olvasók számára. A Politikatörténeti Intézet Politikai Adattárában az 1989-es kezdetektől nyomon követhetjük a Magyar Szocialista Párt történetének főbb állomásait egészen a 2005-ös esztendőig. A Népszabadság Online gyűjtései között pedig "Szeplőtelen fogantatás" néven elérhető az a cikksorozat, ami a Fidesz megalakulása óta tartó kronológiáját öleli fel, és amely az elmúlt esztendőben könyv formájában is megjelent a szerző, Pünkösti Árpád tollából.
1956
Lassan elérkezünk az 1956-os forradalom ötven éves évfordulójának megünnepléséhez. Ha másért nem is, talán emiatt többen vesznek mostanában kezükbe e témához kötödő könyveket, keresnek tanulmányokat, képeket, archív felvételeket az interneten és könyvtárakban egyaránt. Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány honlapján Topits Judit szerkesztő vezényletével összegyűjtik mindazokat a fontos forrásokat, melyekkel ebben a pillanatban rendelkezünk. A honlap tartalma folyamatosan bővül; a kor történeti áttekintésén kívül rákereshetünk eddig megjelent kiadványokra is, szemezgethetünk a fotóadatbázisban, a weblap "virtuális" könyvtárában egész sor bibliográfia közül válogathatunk, értesülhetünk a szervezet aktuális rendezvényeiről, valamint további kapcsolódási pontokkal is gazdagíthatjuk linktárunkat. A tartalom angol nyelven is olvasható.
Magyarok Európában sorozat
A magyarok Európában című könyvsorozat első három kötete először 1990-ben jelent meg. Az összefoglaló magyar történelmet az Engel-Szakály-Glatz baráti hármas, idős mentoruk, Kosáry Domokos támogatásával közösen készítette el.
"A sorozat a magyar történelmet az eddigi összefoglalóknál nagyobb kitekintésű európai beágyazottsággal adja elő. (Nem titkolt célja is a szerkesztőnek, szerzőknek, hogy a magyar társadalom napi, jelenről gondolkodásában az egyetemes összefüggésekre az eddigieknél nagyobb figyelmet kell fordítani.) A történelmet olvasmányosan adja elő. (Nem titkolt célja a kutató-szerzőknek, hogy megpróbálják magukat a közérthető előadásban. Megkérdőjelezve azt az immáron elfogadott szakmai tézist, hogy a kutatás eredményeinek közérthető közvetítésére feltétlenül szükséges egy külön szakapparátus.) A történelmet adatszerűen kívánja elmondani. (Nem titkolt törekvésünk: a következtetések és adatok összefoglalóba tömörítését úgy kíséreljük meg, hogy a történelemből ne legyen a nagyívű törvényszerűségek adatokkal illusztrált oktatóanyaga.)" /Részlet az egyik könyv fülszövegéből/
Politológia szakosoknak kötelező olvasmány, több kurzus tematikáján is fellelhető a három kötet. Megjegyzem, láttam már fent őket a neten elektronikus formátumban is, úgyhogy aki ilyen változatban is igényt tartana rájuk, vadászatra fel! :)
A sorozat kötetei:
Engel Pál: Beilleszkedés Európába, a kezdetektől 1440-ig
Szakály Ferenc: Virágkor és hanyatlás, 1440-1711
Kosáry Domokos: Újjáépítés és polgárosodás, 1711-1867
Társadalmi szemle '89
"A „Társadalmi Szemle” a Magyar Szocialista Munkáspárt elméleti és politikai folyóirata volt. Ezen médium magyarázta, ideologizálta – mai nyelven mondhatnánk azt is, hogy marketingelte – azt, amit nem kellett, amit mindenki így is jobban tudott. Az „utolsó” (ha fizikailag nem is, de történelmileg mindenképp) XLIV. évfolyam 89. különszámáig.
Ezt, a ma már igen ritka dokumentumot ajánlom mindazon fiatalabb olvasók figyelmébe, akik az elmúlt „boldog” és „szabad” 16 év alatt a divattá vált, szinte kötelező „büdöskomcsizás” közepette tanultak meg (újra) olvasni a sorok között. És természetesen azon, idősebb olvasóinknak, akik számára 1988-89-ben nem volt ennél a tanulmánynál izgalmasabb politikai olvasmány. Egy monopol hatalmi helyzetben lévő politikai- és uralkodó-generáció alapozza meg ebben tanulmányban a saját detronizáslását és vezeti be a nagy „fejreállást”.
„Az MSZMP Központi Bizottsága megismerkedett a történelmi albizottság tanulmányával, amely az elmúlt évtizedek történeti útját vizsgálta. 1989. február 10-11-ei ülésén úgy döntött, hogy azt nyilvánosságra hozza. A tanulmány nem a Központi Bizottság állásfoglalása. A témakört nem tekinti lezártnak, az további vizsgálódást igényel. Kéri a téma iránt érdeklődőket: véleményüket, javaslatukat és tapasztalatukat küldjék meg a Társadalmi Szemle szerkesztőségének.” "
59 oldal
DOC |
GoldenBlog eredmény
Örömmel jelenthettem, hogy a Politológia bizony nagyon szép eredményt ért el a 2006-os GoldenBlog versenyen. Mint ismeretes a verseny első fordulójában a zsűri döntése értelmében a 2100 nevezett közül bekerült abba a 131-be, amelyek aztán kategóriánként is megmérettettek. Vasárnap éjjel lezárult a verseny második fordulója is, amelynek eredményét ma tették közzé a HVG oldalán.
A Politológia a Közéleti kategóriában a közönségszavazatok alapján második helyezést ért el (1. Kisvárosi webnapló 162 szavazattal, 2. Politológia 153 szavazattal, 3. dA rEAL Gyurcsány Fercsi bLog 121 szavazattal). Az összesített szavazatok alapján pedig - tehát a közönségszavazatokhoz hozzászámítva a zsűri szavazatait - szintén 2. lett a blog, de itt holtversenyben a Cavinton webnaplóval.
Így a végeredmény: 1. Kisvárosi webnapló, 2. Cavinton és Politológia, 3. dA rEAL Gyurcsány Fercsi blog és Kampányblog.
Köszönöm mindenkinek, aki rám illetve a blogra szavazott! :)
Magyar Gallup Intézet
A Magyar Gallup Intézet - a The Gallup Organization nemzetközi kutatóhálózat tagjaként - 1990 óta végez közvéleménykutatásokat. Hazai politikai közvélemény-kutatásokhoz, különböző társadalmi és gazdasági vizsgálatokhoz, elemzésekhez készít kérdőíves felméréseket. De a külföldi partnercégek bevonásával a közép- és kelet-európai régióban, illetve más európai országokban is végez kutatásokat.
Rengeteg témában találunk információkat, felméréseket, tanulmányokat az oldalon. Így külön lap jutott például az oktatásnak, oktatási minőségfejlesztésnek. A Gallup Oktatási és Pedagógiai Szolgáltató Központ a sokéves tapsztalattal rendelkező Gallup Intézet Oktatási Központjának szakmai utódjaként végzi/végezte a QPSA, a Comenius 2000 felméréseket is.
Szintén külön menüpont foglalkozik az európai, európai uniós kérdésekkel, hiszen a Magyar Gallup Intézet figyelemmel kíséri, miként reagál a hazai közvélemény a világ, elsősorban Európa eseményeire, s emellett - mint 1996 óta a közép- és kelet-európai Gallup-intézetek központja - Magyarország határain túl is végez és irányít kutatásokat. Így találunk itt egy éveken át folyamatosan megismételt felmérést az emberek véleményéről az uniós csatlakozással kapcsolatban, kutatást a státusztörvényről, az európai parlamenti választásokról, vagy az 1999-es NATO akcióról Jugoszláviában is.
Ezenkívül a Gallup Monitorban a közélet és a közszolgálat tisztaságáért, a korrupció ellen tett lépésekről olvashatunk; hírek, kutatási eredmények, dokumentumok eme témakörben. Az Országképben a nemzeti tudatra, az ország lakosságának önképére és a róla másokban élő véleményekre vonatkozó vizsgálatokat találhatjuk meg. A település és életmódban az egyes települések és tájegységek lakossága körében az adott település vagy vidék életfeltételeiről, közéletéről, a közszolgálatások minőségéről végzett felmérések eredményeit tekinthetjük meg. Az egészség és életmód a lakosság egészségi állapotára, az egészséget befolyásoló szokásaira, életmódjára, az egészségügyi intézményekre irányuló vizsgálatokat gyűjti össze egy lapra. A Gallup Média Monitor pedig az egyes médiumok hallgatottsági/nézettségi adatait veti össze.
Politológus hallgatók, pályakezdők figyelmébe külön ajánlom az álláskeresőknek szóló részt, ahol megadva adatainkat, mellékelve szakmai önéletrajzunkat, bekerülünk a Gallup "várólistájára". S amennyiben felszabadul/létrejön egy a pályázónak is megfelelő állás, és arra a közvélemény-kutató cég is alkalmasnak talál bennünket, akkor így akár még álláshoz is juthatunk.
* A kép a pártot választó biztos szavazók júniusi arányát mutatja.
Négy nap, amely megrengette az országot
Gubcsi Lajos könyve azt a bizonyos négy napot dolgozza fel, amikor is az MSZMP-ből MSZP lett. Élménybeszámoló egy küldöttől az MSZMP utolsó kongresszusáról, 1989. október 5-9-ről.
"Mondandóm hangnemében, szerkezetében és témaválasztásában bizonyára több helyen is szubjektívnek tűnik majd, kinek-kinek másképpen. Ezt a veszélyt azonban vállalnom kellett. Nem értettem egyet ugyanis Nyers Rezsővel - és a részben őt megerősítő Grósz Károllyal sem - abban, amit október 10-én délelőtt mondtak a Központi Bizottság apparátusa tagjai előtt. Hogy tudniillik még nem készíthető el a kongresszus mérlege.
Attól tartok, hogy a helyzet éppen ellenkező: ki-ki elkészítette a saját számvetését. És aki még bizonytalan, az hamarosan ugyancsak éles döntésre kényszerül. Kezdettől azt vallottam, hogy ez a kongresszus olyan sorsforduló, ugyanakkor a párt és a kongresszus vezetetlensége - avagy tévútra vezetése - miatt a párttag küldöttek olyan etikai és emocionális bizonytalanságban élnek majd, hogy legelőször is önmaguknak, saját tisztességük és belső békéjük ügyének tartoznak felelősséggel. Semmilyen mundért ne vállaljanak, semmilyen kötelező illemtant, játékszabályt. Legyenek szuverének. Abban viszont teljes értékűen. Akinek ez menetközben nem sikerült, az úgyis rákényszerül majd - vagy ha mégsem, akkor esetleg tudathasadásban, megalkuvásban tölti napjait, hónapjait.
Az én döntésem 1989. október 9-én 18.25 perckor - legalábbis kongresszusi küldetésemet illetően - ekkor - megszületett. Visszaadtam a kongresszusnak a mandátumomat. Tudatában voltam annak, hogy mindez szükségszerűen milyen döntési kényszerpályát szab ki számomra és - velem kapcsolatban - az új vezetés számára. S ez szükségszerűen érinti viszonyomat a Magyar Szocialista Párthoz, s a döntést hozók viszonyát hozzám, mint az a MSZMP volt tagjához."
Sablonizálódás
Az éjszaka folyamán sablonizáltam az egész blogot. Ami annyit tesz, hogy átállítottam az új freeblogos sablonos rendszerre mindent. Fúrtam, faragtam, szabdaltam. Külső szemlélő számára annyira persze nem látványos a változás, de nekünk, szerkesztőknek sokban meg fogja könnyíteni a munkánkat.
Amiben már inkább érinti az olvasókat is a változás, az a kommentezés. Az eddigi külső kommentező is le lett cserélve a freeblogos belső kommentezőre. Ez alapban az eddigi kommentek elvesztését jelenti, de hogy ne érjen senkit sem kár, ami a véleménynyilvánítást érinti, ezért minden egyes kommentet szószerint, smileykkal együtt átmásoltam az új kommentezőbe. Az egyetlen negatív dolog, hogy a kommentek időpontjait nem tudom az eredeti időpontra átírni, így minden a mai dátummal került be.
Rubicon
A folyóiratok között mától megtalálható a Rubicon is. Bár elsősorban történelmi témájú cikkeket találunk benne, de mivel a politika és a történelem kéz a kézben jár, így aztán szép számmal lelhetünk fel benne idetartozó írásokat is.
Az archívumban 1990-től napjainkig az összes Rubicont megtaláljuk. Az egyetlen negatív dolog, hogy csak az 1998 előtti számok cikkei olvashatóak el ingyen és bérmentve. Az 1998 után megjelent írások többsége csak papírformátumban, az újságot megrendelve lehet a miénk. Azért persze itt is van egy-két tanulmány, amit digitális formátumban is elérhetővé tettek számunkra a szerkesztők.
Németh Attila
Mától egy új taggal bővült a politológia.freeblog.hu szerkesztősége, mégpedig Németh Attila, alias Rainman személyében. Attila a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának politológia szakos hallgatója. Még csak másodéves, de máris sok mindenben kitűnik társai közül, s valószínűleg igen nagy jövő áll előtte a politikai/politológiai életben is. :) Ahogy ő fogalmaz saját honlapján: "az átlagosnál nagyobb érdeklődéssel fordul" a világ felé. Barátai úgy hiszik, hogy személyében a távoli jövő egyik miniszterelnökét láthatjuk. Természetesen csak azután, hogy én már leköszöntem. ;) De a viccet félretéve, nagyon jó tollú srácnak tartom őt, amit mi sem bizonyít jobban, mint a politikával foglalkozó honlapja, illetve a személyes blogja. Remélem, itt is hasonlóan jó írásokat olvashatunk majd tőle.
Bihari Mihály
Bihari Mihály, politológus. 1971-ben diplomázott az ELTE ÁJTK-n, majd 1974-ben szociológus oklevelet szerzett az ELTE BTK-n. 1970 óta tanít az ELTE ÁJTK-n. 1989-től a Politológia Tanszék vezetője 1999-es alkotmánybíróvá választásáig. A győri Széchenyi István Egyetem Jogi Karának alapító igazgatója és egyetemi tanára. 1984-től kandidátus, 1993-től a tudományok doktora, 1993-tól egyetemi tanár. 1986-89 között az MTA Szociológiai Kutató Intézetének igazgatóhelyettese és a Politikai Rendszer Kutatócsoport vezetője. 1989-től az MTA Politikatudományi Intézetében a Pártszociológiai Kutatócsoportot vezette és politikaelméletet tanított a BKE-n. 1994-től 1998-ig országgyűlési képviselő. A Magyar Politikatudományi Társaság alelnöke, majd elnöke. Neve 2005-ben felmerült mint köztársasági elnök-jelölt. Ha még több részlet érdekel Bihari Mihály életéről, kattints ide.
2005 áprilisában a Mindentudás Egyetemének vendégeként előadást tartott az alkotmányos rendszerváltásról. Az előadás bemutatja, hogyan alapozta meg a rendszerváltás során született új alkotmány a jelenkori Magyar Köztársaságot. A politikai és gazdasági rendszer radikálisan megváltozott Magyarországon. A Nemzeti Kerekasztal politikai szervezetei és szakértői az alkotmányos rendszerváltás legfontosabb feladatát teljesítették az általuk kidolgozott 6 törvénytervezettel, illetve az 1989. szeptember 18-i Megállapodás elfogadásával. A NEKA plurálisan szerveződött, parlamenten kívüli "alkotmányozó hatalomként" teremtette meg a Köztársaság új alkotmányos berendezkedését. Az új alkotmány létrehozásakor a 80-as évek radikális reformtörekvéseire, a magyar jogtörténeti hagyományokra és a liberális szabadságjogokra támaszkodott. Az előadás rtf formátumban innen, wmv videó formátumban pedig innen tölthető le.
S, hogy teljes legye a kép, kaptok még néhány tanulmányt is:
-
Bihari Mihály: A szocialista állam (Rubicon. 1996/4-5. 45-50.)
Az elmélet fejlődése; A bolsevik típusú kommunista párt; Az állampárt; Az állampárt szociológiai karaktere; A politikai rendszer fôbb jellemzôi Magyarországon.
-
Bihari Mihály: Szakaszok a magyar társadalom történetében 1945-1988 között (Rubicon. 1992/1. 31-34.)
I. szakasz: 1944–45-tôl 1948 nyaráig - Polgári demokrácia
II. szakasz: 1948–49. - Kierőszakolt rendszerváltás
III. szakasz: 1950–1953. július - Politikai despotizmus
IV. szakasz: 1953. július–1955. április - Az első radikális reform: Az "új szakasz"
V. szakasz: 1955. április–1956. október 23. - Rákosi-restauráció
VI. szakasz: 1956. október 23.–november közepe - Politikai forradalom és nemzeti szabadságharc
VII. szakasz: 1956. november 4.–1962. - Posztsztalinista kemény diktatúra
VIII. szakasz: 1963–1968. - A Kádár-rendszer stabilizációja
IX. szakasz: 1968–1972/73. - A gazdaságirányítás reformja
X. szakasz: 1973–1978. - A reformok megtorpanása
XI. szakasz: 1978–1981. - A reformok felgyorsítása
XII. szakasz: 1981–1985. - Mélyülő konfliktusok
XIII. szakasz: 1985–1988. - A Kádár-rendszer agóniája
A diktatórikus szocializmus fôbb ismérveinek alakulása
Churchill
"A legjobb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés egy átlagos szavazóval." Winston Churchill
Sir Winston Leonard Spencer Churchill 1874. november 30-án az angliai Oxfordshire-ben született. Brit politikus, miniszterelnök, Nobel-díjas író. Ha ennél többet szeretnél tudni róla, akkor itt elolvashatod az életrajzát, itt pedig további korabeli képeket találhatsz róla. Ha pedig a fentihez hasonló szellemes idézeteket olvasgatnál még tőle, akkor azokat itt találod.
In memoriam
1990-2006. Tizenhat év, hét kormány, hat miniszterelnök.
Antall József
1990. május 23. - 1993. december 12.
Boross Péter
1993. december 21. - 1994. július 15.
Horn Gyula
1994. július 15. - 1998. július 8.
Orbán Viktor
1998. július 8. - 2002. május 27.
Medgyessy Péter
2002. május 27. - 2004. október 4.
Gyurcsány Ferenc
2004. október 4. - 2006. június 9.
2006. június 9. - ?
Kampányplakátok
Érdekes elemzései a Fidesz-MPSZ, az MDF, az MSZP, és az SZDSZ egy-egy kampányplakátjának. Így sem láttuk még őket: mi a rossz rajtuk, miért mi miatt nem érik el a kívánt hatást, vagy épp milyen hatást érnek el.
Letöltés
Letöltés
Letöltés
Letöltés
2006-os költségvetés
Ugyan már az év második felében járunk, így a 2006-os év költségvetése első hallásra - olvasatra - talán elavult témának tűnik. Ugyanakkor mivel épp ezek a számok, a költségvetési hiány, az államadósság és társai kötik le a közvéleményt - no meg az ezekkel együtt járó megszorító intézkedések -, ezért talán még mindig érdekes lehet számunkra egy tanulmány, amely épp ezzel foglalkozik. A Századvég által 2005 decemberében megjelentetett tanulmány 35 oldalban értékeli az idei év költségvetését.
Külön kitér az egészségügyre, a szociálpolitikára, az önkormányzatok helyzetére, a KKV-szektorra (kis -és középvállalkozások), a PPP finanszírozásra (Public Private Partnership), a K+F-re (kutatásfejlesztés) és a mezőgazdaságra egy-egy fejezet erejéig. Szigorúan a költségvetés számaira támaszkodva, s a belőlük levonható következtetések. Ha úgy tetszik következmények.
Önkormányzatok
A következő linket elsősorban azoknak ajánlanám, akik az önkormányzatokat kutatják, vagy valamelyik magyar település önkormányzati adataira kíváncsiak. Ez az oldal pedig a BM Önkormányzatok elnevezésű lapja. Magyarország összes települését megtaláljuk az oldalon, azok nevével, önkormányzati státuszukkal - azaz pl. megyei jogú városról van-e szó -, a polgármester, a jegyző nevével, a jegyzőség székhelyével, a lakosságszámával, a megye nevével, a polgármesteri hivatal címével, telefonszámával, e-mail címével, honlapcímével együtt.
Kereshetünk köztük név, megye, típus és lakosság szerint is, de ha egy konkrét településre vagyunk kíváncsiak, akkor beírhatjuk annak nevét is a keresőbe, vagy pedig abc rendben kikereshetjük a többi közül. Pozitívum, hogy a teljes adatbázis letölthető zip, vagy akár excel formátumban is, ami egy kutatás esetében sokban megkönnyítheti a munkánkat.
Az egyetlen szépséghibája az oldalnak, hogy 2004 októberében frissítették utoljára. Amennyiben ezen nem is szándékoznak mostanában változtatni, akkor az őszi önkormányzati választások után igencsak értékét veszti a honlap.
GoldenBlog
Ahogy beírtam a címet, az jutott az eszembe, hogy az elmúlt néhány napban, na meg az elkövetkezőkben vajon hány blogba kerül ilyen címmel bejegyzés? Vagy legalábbis hányban kerül szóba? Merthogy - akárcsak tavaly - az egész magyar blogvilág GoldenBlog lázban ég. Ez a Nagy Verseny a blogoszférában, amelyen szinte mindenki szeretne résztvenni, és méginkább megnyerni azt.
Legnagyobb meglepetésemre idén a politologia.freeblog is bekerült a maga kategóriájában, a Közéletiben a 10+1-be. Azaz azon blogok közé, amelyet a zsűri is kiválasztott és érdemesnek talált a megmérettetésre. Már ez önmagában nem semmi elismerés egy ilyen, viszonylag ritkán frissített, és még csak mindössze két hónapos blog számára. Szóval köszönöm. Na persze, ettől én is vérszemet kaptam, és most már a győzelem lebeg a szemem előtt.:) Úgyhogy ezúton szeretnék mindenkit megkérni, hogy akinek tetszik ez a blog, az szavazzon a politologia.freeblog.hu-ra a GoldenBlog oldalán. Előre is köszönöm! :)
Szavazni 2006. július 23-án éjfélig lehet! :)
Érdekes cikkek
Érdekes cikkek, mégpedig angolról magyarra fordítva. Egy 15 éve külföldön élő lelkes magyar honlapjáról van szó, ahol - értelemszerűen a fordító által érdekesnek tartott cikkek, írások, tanulmányok magyar verzióit találhatjuk meg. Mivel rengeteg témával találkozhatunk itt, inkább csak kiemelek néhányat példaként:
-
Hatalom és Gyengeség - Az EU és az USA közötti szakadék okai
-
Stratégiai Áttekintés - A terrorizmus elleni háború háttere, jelene, jövöje, és hogy mik a teendök
-
Hová tüntek a gyerekek? - A cikk Európa demográfiai jövöjét tárgyalja
-
A hadüzenet nélküli harmadik világháború - Beszéd a terrorizmusról
-
Egy ex-feminista vallomásai - Skandináviában a feminizmus nagyon komoly károkat okoz a férfiak öntudatában
-
A Csata Franciaországért - A francia zavargások háttere
-
A hírek, amiket megtartottunk magunknak - Elsőkézből származó hírek Szaddam Irakjából, amit a nagysajtó nem hozott le
1000 év törvényei
Kevés - vagy talán egy másik ilyen oldal sincs - amely ezer esztendő törvényalkotásának gyümölcseit együttesen teszi elérhetővé a számunkra, mégpedig digitális formában. És még kevesebb azoknak a száma, ha van ilyen egyáltalán, amelyek ezt az interneten keresztül teszik, térítésmentesen, elvileg bárki számára szabadon hozzáférhetően. Az 1000 év törvényei honlap pedig pontosan ezt teszi.
1000-1526, 1526-1790, 1790-1849, 1849-1918, 1918-1945, 1945-1990, és 1990-től napjainkig felbontás szerint keresgélhetünk. Egy-egy ilyen csoportra rákattintva újabb csoportosításokkal találkozhatunk, azokon belül pedig évszám szerint keresgélhetünk a törvénycikkekben. Egy adott évre rákattintva megkapjuk az abban az esztendőben hozott törvényeket, s ha valamelyik felkelti érdeklődésünket, egy újabb kattintással el is olvashatjuk azt. Érdekességképpen a főoldalon neves politikusok, joggal foglalkozó szakemberek ajánlásait is megtekinthetjük.
Fehér Könyv
"Az implicit adósságokat is beleszámítva 16 050 milliárd forint a becsült magyar államadósság, de államcsőd nem fenyeget – áll a Fidesz felkérésére összeállított Fehér Könyvben. A Magyarország gazdasági állapotát bemutató 90 oldalas tanulmányt a Fidesz felkérésére Bod Péter Ákos, a jegybank volt elnöke, Mellár Tamás, a KSH korábbi elnöke és Vukovich Gabriella, a KSH egykori elnökhelyettese készítette.
A könyv a gazdasági vetületek mellett jelentős terjedelemben foglalkozik a társadalom helyzetével is. Tanulsága szerint hazánk csökkenő népességű, öregedő, beteges lakosságú ország, ahol százból mindössze 28 ember dolgozik. A szerzők 13 930 milliárd forintra teszik a magyar államadósság összegét, amihez ha hozzávesszük az implicit adósságokat – például a BKV, a MÁV és a kórházak tartozásait – 16 050 milliárd forint jön ki. A belső államadósság és annak terhe nem fenyeget államcsőddel, de versenyhátrányt okoz – hangzott el a bemutatón.
A sajtótájékoztatón Orbán Viktor kiemelte: a tanulmány nem választási program, hanem kutatás, amelynek elkészítése a kormány feladata lett volna. Reménykedtünk, hogy a kormány programjában szerepel majd, de mégsem olvashattunk a gazdaság valós helyzetéről – mondta a pártelnök. Bod Péter Ákos hangsúlyozta: - Ez a könyv diagnózis, terápiás javaslatokat nem tettünk."
Forrás: FigyelőNet
Fehér Könyv (PDF)
Farkasok Völgye
A farkasok völgye - Irak (Tal der Wölfe - Irak, Kurtlar Vadisi Irak) egy 2006-os török film, amely miatt Németországban kiújult a vita a sajtó- és szólásszabadságról. CDU-s és főleg CSU-s politikusok, valamint a zsidó központi tanács szerint a film uszít a nyugati értékrend, a kereszténység ellen. Edmund Stoiber, bajor miniszterelnök például arra kérte a németeket, hogy bojkottálják ezt a közönséges antiszemita és Nyugatellenes propagandafilmet.
A szociáldemokraták és a baloldali értelmiség nagy része viszont a szólás-, a művészeti szabadság nevében védi a mozifilmet, s úgy vélik, hogy a konzervatívok valójában cenzúrát követelnek.
A farkasok völgye Zentai Pétert idézve arról szól, "hogy Észak-Irakban amerikai katonák török katonákat ejtenek túszul, de a főszereplő, egy amolyan török Rambo, kalandos és sikeres harcot vív az amerikaiak ellen. A filmet tíz nap alatt 200 ezren nézték már meg, a nézők többsége Németországban élő ifjú török."
És amiért ez most szóba került a politológia.freeblog.hu-n, az az, hogy megtaláltam neten, úgyhogy akit érdekel, az most innen letöltheti a feliratokkal együtt.
(DVD, 5.1 hang, török nyelv, magyar felirat, de torrent fájl! vagy XviD MPEG-4, 608x344 felbontás, sztereó, török nyelv, német felirat, 122 perc, 1,33GB)
Borító
Fórum
Vizsgaidőszak lévén az elmúlt hetekben - a kezdeti lelkesedést leszámítva - nem nagyon volt időm foglalkozni az oldallal, és ez még a következő három hétben is így lesz. Addig is vígasztalásképpen a ráérősebbeknek fabrikáltam egy fórumot, ahol lehet csacsogni mindenféléről. Topiknyitási jogom egyelőre csak nekem van, ha hiányoltok valamilyen témát, csak csipogjatok.
Egyelőre magáról az oldalról, a pécsi politológia szakról, illetve a pécsi politológia szigorlatairól nyitottam témát, de még töröm a fejem, és bővítem tovább.